Közösségépítés fiatalok számára, között és előtt – sokszor nehéz feladat, ami gazdagon terem gyümölcsöt.
Interjú Szakmári Eszterrel, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatójával beszélgettünk arról, hogyan indítsunk és tartsunk meg csoportokat.

Közösségépítés interjúnk központi témája, amire alkalmasabb személyt keresve sem találtunk volna a PPHF hallgatójánál, a Hallgatói Önkormányzat egykori elnökénél, vagyis nálad.
Van olyan szentírási szakasz, amit különösen szeretsz a közösségépítéssel kapcsolatban?
Bevallom, szentírási szakasz nincs, viszont van két idézet, amit nagyon szeretek és igyekszem emlékeztetni magam ezekre, amikor szükség van rá. Az első Weöres Sándortól A teljesség felé című kötetében olvasható:„Amit nekem adsz: mindenkinek adod”, hirdeti a földi hatalom./„Amit mindenkinek adsz: nekem adod”, hirdeti az égi hatalom. A második Simon Andrástól származik: Ne tartsd fontosnak, hogy fontosnak tartsanak!/ Egyszerűen csak szeress és fontos leszel!

Tegyük fel, hogy valaki nehezen illeszkedik be egy közösségbe (legyen az munkahely, iskola vagy sportközösség). Ilyenkor miben áll a közösség felelőssége?
Amikor a nyitottságról beszéltem, nem kliséként mondom, hiszen valóban ez kell ahhoz, hogy egy közösség működjön, de ebben a helyzetben ugyanilyen fontos az elfogadás is. Egy nehezebben alkalmazkodó személy számára kihívást jelent a jó értelemben vett betagozódás, ezért a közösségnek feladata, hogy segítse a zárkózottabb tagot vagy tagokat. Mert, ahogy vezetőegyéniségek mindenhol felbukkannak, úgy visszahúzódóbb emberek is, és ez így van rendjén. A Jó Isten mindannyiunknak más-más tulajdonságokat adott, használjuk úgy ezeket a talentumokat a közösségünkben, hogy azzal mások javát szolgáljuk! A bátortalanabbaknak adjunk bátorítást, a túl sokat vállaló tagokról pedig vegyük le a terhet. És itt jön képbe újból a kommunikáció. Maradjunk a kérdésben hozott példánál. Ebben az esetben nagy felelőssége van a vezetőnek abban, hogy ezt a szituációt hogyan kommunikálja a csoport előtt.

Ne menjünk el az online közösségek mellett sem. Az elmúlt években átrendeződött a gondolkodásunk ezen a területen, sokan szívesebben választják az online kapcsolattartást, mint a személyeset. Kérlek, segíts megérteni, hogy miért gondolkodik így sok fiatal!
Valóban sok területen nagy változást hozott magával a világjárvány, és sok minden került az online térbe, azt viszont nem gondolnám, hogy a szoros kapcsolattartás is oda került volna. Sőt, talán megerősödött az emberekben, hogy akik a fontosabbak számukra, velük igenis a személyes kapcsolatra törekednek. És azt látom, hogy ez a fiatalokra is igaz. Az persze egy normális dolog, hogy egy időpont megbeszélés vagy kisebb dolgok megbeszélése sokszor Messengeren történik, de nézzük meg ma a Széchenyi teret, főleg délután, tele vannak a kávézók, a fiatalok is ott találkoznak, beszélgetnek. Talán néhány hónapja valóban minden online zajlott, de hiszem, hogy ez nem lehet állandó. A fiatalok talán csak szükséges okokból nyúlnak az online kapcsolattartáshoz, hiszen sok esetben megkönnyíti a mindennapokat, de reményeim szerint valójában éppen a fiatalok azok, akik mélyen vágynak a személyes találkozásokra.

Van egy közösség, amihez bár sokan tartozunk és nagyon erős csoport, mégis a tagok bizonyos tekintetben távol vannak egymástól: a keresztények. Mit jelent neked a Keresztény közösséghez tartozni?
Az első, ami eszembe jut, a megtartó erő. Pont múltkor éreztem egy szentmisén, hogy bár saját nehézségem, keresztem van, mégsem vagyok egyedül. Akkor éppen Püspök atya is ezt mondta nekünk, híveknek a prédikációban, hogy összetartozunk. Ezen felül fontos, hogy közös a célunk és közös az alap, amire építkezünk. Valamint a keresztény közösséghez tartozás önmagam megismerését is jelenti, hiszen akár egy imádságban, akár egy szentírási szakaszban, akár egy eseményen sokszor találkozok olyan helyzetekkel, ahol szembe kell néznem saját magammal. Ezekért hálás vagyok és boldog, hogy ide tartozhatok, igyekszem ezt megszolgálni.

Az interjút Vermes Nikolett készítette.