
“hogyan lehet szüntelenül Isten jelenlétében élni”
Egy-egy program vagy szentmise kapcsán futtában találkozunk, váltunk pár szót egymással. A közösségi alkalmak és programok másik oldala az, ami az emberen belül történik. És talán ez mindig a legizgalmasabb. Hogyan születik meg valami szép az isteni ihlet hatására? Milyen belső erőforrások mozgatják közösségeink tagjait? Milyen vízió vezérli őket szolgálatukban? Milyen lelki gyümölcsöket teremnek a lelki központ programjai?
Ezekre a kérdésekre keressük a választ a mostani interjú sorozatban.
Személyesen megszólítva: Görföl Tibor - Szemlélődő imacsoport
Az imacsoport rövid bemutatása: mikor jött létre és miért? Mi a célja?
A csoport 2018-ban jött létre, azzal a szándékkal, hogy tagjai mélyebben megismerjék a keresztény szemlélődő hagyományt, és egyúttal közösen gyakorolják is a szemlélődő imádságot. Hosszú időn keresztül a szemlélődés, a kontempláció fogalma és eszménye nem képezte szerves részét a katolikus hívők életének, de még a szerzetesi közösségekben sem feltétlenül volt jelentősége, szerencsés módon azonban közel száz éve jelentős változások indultak el a vallási életben. A szemlélődés ismét polgárjogot nyert a kereszténységben, sőt meglepően sokan tették magukévá a kontemplatív élet eszményét. A csoportunk javarészt azoknak a szerzőknek a megismerésére törekszik, akik ezt az eszményt képviselték az elmúlt évtizedekben, és képviselik ma is, s az ő segítségükkel próbálunk tájékozódni ezen a látszólag rendkívül egyszerű, valójában mégis összetett területen. Az alapvető kérdés az, hogyan lehet szüntelenül Isten jelenlétében élni – és ez, lássuk be, nem is olyan egyszerű.
Mi a jelentősége a mai ember életében a szemlélődő imának?
A szemlélődő imádság hagyományához szervesen hozzátartozik az a meggyőződés, hogy az imádság elsősorban a tényleges életben, a mindennapok valóságában fejti ki hatását, abban, ahogyan az ember a feladataihoz, másokhoz, az élethez és a környezetéhez viszonyul. A kontemplatív ima hatására az ember valószínűleg összeszedettebb, békésebb, kedvesebb, feszültségtűrőbb és megbízhatóbb, egyúttal azonban határozottabb, figyelmesebb, az igazságosságra érzékenyebb és bátrabb is lesz. Az imádság idején a hagyomány szerint az ember lehetőséget ad Istennek arra, hogy megtisztítsa, s e tisztulás jóvoltából a hétköznapi életét is másként kezdi élni. Fontos azonban, hogy a szemlélődő imádság nem a lélek csiszolásának, nem az erkölcsi előrehaladásnak, és nem is a belső nemesedésnek az eszköze, hanem az Isten iránti szeretetet szolgálja. Szintén hozzátartozik, hogy a szemlélődő éberség nem tompává teszi az embert, hanem figyelmesebbé környezete problémáira: nem véletlen, hogy a szemlélődő imádság és a szemlélődő életstílus nagy alakjai sokszor határozottan állást foglaltak a történelmi eseményekkel és a társadalmi fejleményekkel kapcsolatban, s olyan tevékeny életet éltek, amit sokan nem feltétlenül társítanának a szemlélődő nyugalomhoz. Elég csupán Thomas Mertonra, Dorothy Dayra, Madeleine Delbrêlre vagy Richard Rohrra gondolnunk.
Mit jelent számodra? – hitedben, családodban, házasságodban, gyermekeiddel való kapcsolatban és a munkádban.
Korunk nagy szemlélődő mesterei közül elsősorban a bencés Laurence Freeman hangsúlyozza, hogy a közösségben végzett szemlélődő imádságnak valamiképpen más minősége van, mint a magányosan végzettnek. Nagyon sokat számít, hogy egy szemlélődő igényű közösség tagjai támaszt és bátorítást tudnak nyújtani egymás számára. A kontemplatív, csendes ima során az ember alapvetően nem ismételget szavakat, nem az érzéseit igyekszik megfogalmazni, nem kíván párbeszédet folytatni Istennel, és nem bibliai szakaszokon töpreng – ebben a csendes állapotban egy csoport tagjai között is különleges kapcsolat szövődik, függetlenül attól, hogy nem tárulkoznak ki feltétlenül egymás előtt. Ha minden jól megy, egy ilyen csoport tagjai átélik, hogy a keresztény hit nagy igazságai kézzelfoghatóan áthatják és jellemzik a valóságot, s Isten jelenléte diszkréten, de kiiktathatatlanul ott van minden olyan területen, amelyet említettél.
Mik azok a nehézségek – a csoport tagjai számára –, amik a hitben és az imában való növekedés akadályát jelentik?
A növekedés akadályai minden ember esetében azonosak: a rendezetlen belső magatartásformák, a megemésztetlen élettapasztalatok, a környezetünket átható indulatok hatása, a keresztény tanítás ismeretének hiányosságai és az őszintétlenség: mind önmagunkkal, mind Istennel, mind másokkal szemben. Olyan közegben élünk, amelyben mindennapos a gyűlöletkeltés, állandóan az indulatok és folyamatos az igazság elfedése, ráadásul rettenetes háborúk dúlnak, és igazságtalan viszonyok uralkodnak körülöttünk: ki tudna közömbös maradni ezekkel szemben? Szó sincs arról, hogy az imádság elaltatná az ember éberségét, az viszont lehetséges, hogy fájdalmát és tehetetlenségét kreatív módon dolgozza fel. Ha Isten élet és szeretet, akkor azok, akik mélyebb egységbe kívánnak kerülni életével és szeretetével, normális esetben maguk is élettelibbek és szeretetteljesebbek lesznek, s ha Isten teremtő Isten, akkor a kreativitásában is elkerülhetetlenül részesednek. A növekedésnek akadálya minden, ami ellentétes az élettel, a szeretettel és a kreativitással, de sokszor úgy tűnik, hogy a problémák gyökerénél a tudatlanság helyezkedik el: a nagy keresztény hagyomány, a nagy keresztény lelkiség és a nagy keresztény mesterek ismeretének hiánya.
Min kellene/lehetne változtatni, mit kellene tennünk, hogy az Egyház növekedni tudjon e téren?
Ha elfogadható, hogy komoly problémát jelent a nem kellő mértékű tájékozottság, akkor nagyon fontos, hogy a szemlélődő hagyomány hozzáférhető legyen sokak számára. Szerencsére jelennek meg idevágó könyvek, és szemlélődő lelkigyakorlatokon is részt lehet venni, de mindez önmagában nem elegendő. Jellemző módon Magyarországon soha nem tudta igazán megvetni a lábát a tisztán kontemplatív szerzetesség, a karthauziak a 15. században eltűntek, a trappisták meg sem jelentek, a kamalduliak nem voltak hosszú életűek, s a monasztikus rendek sokféle tevékenységet végeznek – ha viszont közösségi, intézményi szinten is támogatást nyerne a szemlélődő élet, s megfelelő tájékoztatással és képzéssel járna együtt, hatalmas változások kezdődhetnének.
Van-e olyan terved, célod, aminek a megvalósulását szívesen látnád, illetve ha csak rajtad múlna, megtennéd?
Számomra már eddig is nagyon felemelő tapasztalat volt, hogy közreműködhettem néhány szemlélődő mester megismertetésében, s Thomas Keating, William Meninger, Laurence Freeman vagy karthauzi szerzők nem számítanak már teljesen ismeretlennek nálunk. Szintén nagyon felemelő volt, hogy a szemlélődő csoportunk által a Pálos Lelkiségi Központ jóvoltából Utak a csendbe címmel szervezett kontemplatív előadás- és imasorozat jelentős érdeklődést váltott ki. Óriási nagyrabecsülést vált ki belőlem egyik barátunk, a bencés oblátus Zakariás testvér vállalkozása, aki Tatabányán az imádságnak és a keresztény kultúrának szentelt házat alapított és működtet. A magam szempontjából azért is hálás vagyok, hogy időnként lelkigyakorlatokat tarthatok. Talán ezek együttesét látnám szívesen a jövőben is: a szemlélődő élet megismertetését célzó könyveket és visszavonulási formákat, intézményi háttérrel és keretben. De ha erdőkben, mezőkön, mocsarakban és lápokon kell majd imádkozni (Poitiers-i Szent Hilarius szerint ilyesmi könnyen bekövetkezhet), mert az intézményi és anyagi feltételek nem lesznek adva, akkor sem fogok elszomorodni.
Az interjút Nagy Péter készítette, az interjúsorozat a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával jött létre.


