Interjú: Görföl Tibor – Szemlélődő imacsoport

A csoport 2018-ban jött létre, azzal a szándékkal, hogy tagjai mélyebben megismerjék a keresztény szemlélődő hagyományt, és egyúttal közösen gyakorolják is a szemlélődő imádságot. Hosszú időn keresztül a szemlélődés, a kontempláció fogalma és eszménye nem képezte szerves részét a katolikus hívők életének, de még a szerzetesi közösségekben sem feltétlenül volt...

Tovább olvas

Helstáb Nóra és Simon Virág, a Testteo csoportból

"Bemutatja Isten elképzelését az emberről, illetve egészen konkrétan rávilágít arra, ki vagyok én személyesen, pont ebben a testben, pont nőként, pont a házas hivatásomban. Azon túl, hogy önismeretben lehet fejlődni ebben a csapatban, Szent II. János Pál pápának ez a nagyon aktuális tanítása, Istent is, minden parancsával együtt, érthetővé, sőt...

Tovább olvas

A valóság és amit látunk

Nemrég a Garam partján ültem, csak úgy. Figyeltem - minden különösebb cél nélkül a folyót, a rovarokat, a burjánzó zöldet, a nyárfák szálló pihéit. Mint már sokszor ilyen esetben, hirtelen felvillantotta jelenlétét az a csodálatos rend, amivel Isten megáldotta a teremtést. Minden a maga helyén, a maga idejében teszi csendben...

Tovább olvas

A női lét kérdései – Interjú Csonta Rékával (1. rész)

  Mi a különbség az egyediség és egyenlőség között? A nők miből meríthetnek erőt, amikor minden összejön a fejük felett? És egyáltalán van titkuk az elég jó édesanyáknak? Erről beszélgettünk Csonta Rékával, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola főiskolai adjunktusával. Női lét. Mit is mondhatnánk erről? Annyian próbálják körbeírni, hirdetik így...

Tovább olvas