Egy-egy program vagy szentmise kapcsán futtában találkozunk, váltunk pár szót egymással. A közösségi alkalmak és programok másik oldala az, ami az emberen belül történik. És talán ez mindig a legizgalmasabb. Hogyan születik meg valami szép az isteni ihlet hatására? Milyen belső erőforrások mozgatják közösségeink tagjait? Milyen vízió vezérli őket szolgálatukban? Milyen lelki gyümölcsöket teremnek a lelki központ programjai? 

Ezekre  a kérdésekre keressük a választ a mostani interjú sorozatban.

Személyesen megszólítva: Molnár Ivett és Sisák Ági – Filadelfia Közösség

Vannak-e olyan nehézségek, amiben esetleg azt látjátok, hogy gátolják a közösségek kialakulását, növekedését, ill. Ti miben szeretnétek növekedni?
Ági: Nekem nagy vágyam az állandó Szentségimádás. Emberek, akik szánnak egy fix órát hetente az Úrra, mert erre épül minden. Nem mi akarjuk kitalálni, hogy mi legyen, hanem Isten akaratát keressük, mert amit Ő akar, azt meg is fog valósulni. Viszont sok a szellemi akadály. Az egyik ilyen az emberek leterheltsége. Ugyanakkor tudjuk, hogy vannak városok, ahol – pont ugyanilyen társadalmi összetétel mellett is – sikerült ezt megvalósítani. Valahogy meg tudták szólítani a különböző korosztályokat és megtalálták a lehetőségeket. Nálunk sok embernek az az érzése, hogy képtelenek vállalni, mert nem fognak odaérni. Ez tehát egy komoly szellemi akadály, de nyilván küzdünk ellene. Jelenleg 29 állandó szentségimádónk van egy hétre, pedig hárman indultunk. Kis lépésekben haladunk ugyan, de azért mindig jönnek újak.
A másik dolog, a most formálódó Pálos Misszió, aminek a célja evangelizáció. Még csak most kezdi kiforrni magát, a kérdés pedig – ha már a nehézségeknél tartunk –, hogy hol kellene kivetni a merítőhálónkat, hogy új embereket tudjunk megszólítani. Vannak nagyon lelkes imádkozó, és a gyakorlatban is tenni akaró emberek, akiket csak arra tudok bíztatni, hogy mindenki tegye bele azt, amit bele tud tenni. Mert ha mindenki azt mondja, hogy az túl kevés, akkor még azt a keveset se rakja bele, amit egyébként tudna, de ha sokan összeállunk, az már nagyon nagy erőforrás, ami egy hálózattá is kapcsolható.

Miben segíti mindez a lelki életeteket és a hétköznapjaitokhoz?
Ivett: Szerintem megerősít bennünket a hitünkben. Hosszú évek tapasztalata után azt tudom mondani, hogy el lehet jutni arra a szintre, hogy belefáradunk a heti ki tudja hányféle szolgálatba. Viszont ha nincs, akkor megjelenik a hiánya. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy „valamire rá kell, hogy menjen az ember élete”. Egy családos embernek a családjára megy rá. Nekünk nincsen családunk, ezért úgy gondolom, hogy nekünk az Isten országára menjen rá. Nyilván elfáradok, és biztos kényelmesebb lenne, ha kevesebbet vállalnék. De úgy vagyok ezzel, hogy ne azon múljon, hogy valaki azért ne találjon oda Jézushoz, hogy mondjuk, egy órával többet alhassak. Ezért inkább húzunk magunkon még egyet, hogy „erre menjünk rá”, mert ennek van értelme.
Ági: Bennem ez a szó fogalmazódott meg: tanítványi lét. Erre hívott Jézus. Sokszor visszaköszön, amit annak idején a Szentlélek Szemináriumban hallottunk: betöltekezni Isten szeretetével, és engedni, hogy túlcsorduljon. Mindig elképzelem magamat, mint egy edényt, amibe ömlik Isten kegyelme, én meg hagyom, hogy jó messzire folyjon. A másik pedig, annak megtapasztalása, hogy ha sok ember imádkozik együtt, akkor a helyemen vagyok. Tehát abban élem meg az életem értelmét, hogy építem Isten országát. Az pedig különösen jó, amikor személyesen is kapunk visszajelzést, bíztatást, hogy jó, hogy jelen vagyunk, hogy szolgálunk és lelkesek vagyunk.

Mondhatjuk, hogy valamiféleképpen vezetők is vagytok?
Ivett: Ezt inkább Ágira mondhatjuk. Valaki egyszer így fogalmazott: „minden szál Ágihoz vezet.”
Ági: Már nem is tudom, hogyan is érkeztem. Csak tudom, hogy szerettem volna szolgálni, Antal atya pedig örömmel fogadott, mondván, hogy itt bőven van tennivaló.
Ivett: Mondhatnám, példaértékű, ahogy a pálos atyák fogadtak minket. Nem csak a templomuk, hanem a szívük is teljes mértékben nyitott a közösségek, de minden betérő ember felé is. Ennek köszönhető, hogy pl. nemrég több emberről is kiderült, bár nem iratkoztak fel, rendszeresen betérnek Szentségimádás órákra.
Ezen túlmenően elmondhatjuk, hogy minden új ötlettel megszólíthatók és támogatók az atyák. Teszik ezt annak ellenére, hogy a legtöbb programhoz szükség van az atyák jelenlétére is, vagyis ők sem maradnak munka és szolgálat nélkül. De a tenni akarás Isten országáért közös bennünk, még ha ez számukra is extra feladatot jelent.
Ági: Én úgy látom, hogy miként Boldog Özséb összegyűjtötte a kis lángokat, úgy a mostani pálosok is összegyűjtik a – a Covid által eléggé lelohadt – közöségi élet pici tüzeit. Megszólítják mindazokat, akik betérnek, mert vágynak valami szolgálatra, közösségre, de tanácstalanok. Aztán egyszer csak kinyílt egy ajtó, és mindenki az erősségeinek megfelelően talál valamilyen szolgálatot, amibe bekapcsolódhat.
Ezt a folyamatot szeretnénk segíteni, úgy is mondhatnám, hogy mi vagyunk a pálosok kinyújtott keze. Amiben tudjuk, tehermentesítjük Antal atyát is, hogy ne kelljen mindent neki intéznie. Sok kérdésre mi is választ tudunk adni, és csak azt továbbítjuk, amiben nem vagyunk kompetensek. Előfordulhat, hogy a beérkező 102 kérdésből csak hárommal kell neki foglalkoznia.

Van-e olyan tervetek, amit szívesen megvalósítanátok, ha csak rajtatok múlna?
Ági: Több fiatalt szeretnénk látni a templomban.
Ivett: Nagyon hiányoljuk őket, különösen, hogy ez a templom a fiataloknak épült. Amikor 1934-ben felhúzták, az volt a cél, hogy a fiataloknak adjon otthont. Nem véletlenül lett Szent Imre a templom védőszentje. Jó lenne, ha több középiskolás és egyetemista lenne jelen, de nem csupán ők, hanem a kisebbek is. Ezért kezdünk ministráns foglalkozásokat tartani. Tudjuk és megértjük, hogy nehéz időt szakítani arra, hogy a szülők elhozzák a gyereket az egy órával korábban, de azt is látni kell, hogy a közösség és a szolgálat nagyon sok kapaszkodót tud adni, amivel azért jó lenne élni.
Nagyon reméljük, hogy ez meg fog valósulni, és biztos vagyok benne, hogy ha az Úr akarja, hogy a fiatalok ideérkezzenek, akkor ideérkeznek.

Az interjút Nagy Péter készítette, az interjúsorozat a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával jött létre.