Egy-egy program vagy szentmise kapcsán futtában találkozunk, váltunk pár szót egymással. A közösségi alkalmak és programok másik oldala az, ami az emberen belül történik. És talán ez mindig a legizgalmasabb. Hogyan születik meg valami szép az isteni ihlet hatására? Milyen belső erőforrások mozgatják közösségeink tagjait? Milyen vízió vezérli őket szolgálatukban? Milyen lelki gyümölcsöket teremnek a lelki központ programjai? 

Ezekre  a kérdésekre keressük a választ a mostani interjú sorozatban.

Személyesen megszólítva: Eördögh Zsolt és Marika

Mutassátok be a közösséget. Mikor és miért csatlakoztatok a közösséghez?
Zsolt: 22 éve vagyunk a Gesztenyési Közösség tagjai, amihez később csatlakoztunk. A közösség indulása Bíró Laci püspök atya – egykori székesegyházi plébános – nevéhez fűződik, akinek a kis csoportjaiból Schmidt János („Smici”) aktív közreműködésével alakult ki a Mustármag Közösség. Ennek egyik oldalhajtása a közösségünk, amit négy alapító család – Schmidt Jánosék, Meszéna Tamásék, Kovács Laciék és Almási Laciék – indított el azzal, hogy a Gesztenyési templom melletti megüresedett plébániaépületbe – plébánosi engedéllyel – beköltöztek, egyfajta életközösséget létrehozva. Első lépésben nagy lelkesedéssel és közös munkával – ki-ki saját talentumát, fizikai munkáját, pénzét bele téve – rendbe hozták az épületek.
Nagyon meghatározta a közösség indulását, hogy azonos életállapotban lévő, hasonló problémákkal küzdő, közel egykorú szülők, szinte egykorú gyerekekkel találtak egymásra. Pl. ahogy a gyerekek cseperedtek, megszervezték az „óvodai járatot”, amikor is egy szülő vitte valamennyi gyermeket az Apáca utcai óvodába. Tulajdonképpen ez hozta össze a csapatot, ami elkezdett növekedni, miután a különböző Bíró Laci-féle csoportokból többen csatlakoztak hozzájuk.
Akkoriban én nem hallottam róluk. A Belvárosi templomba jártam hittanra, ahol azt sem tudtam, hogy ki ül mellettem. Ezzel arra szeretnék rávilágítani, milyen óriási nagy a különbség egy fiatal számára, hogy egy „steril”, teológiai vagy hittan tanítást kap csupán, vagy egy közösséggel együtt kapja ugyanezt, ahol mindenki tudja a másikról, hogy ki ő, mivel foglalkozik, esetleg mivel küzd, miközben növekszik a hitélete.
Már bőven elmúltunk 30 évesek, amikor közösséggel találkoztunk! Nem mi kerestük, a közösség talált ránt, amikor kéthetente vagy havonta a Pálos templomban megjelentek hozzánk hasonló korú fiatalok. Gitároztak a vasárnapi misén, és olyan dolgokkal álltak elő, ami szokatlan volt. Pl. hogy emeljük föl a kezünket, úgy énekeljük. Csak ültünk, és néztünk, hogy kik ezek. Kiderült, hogy váltakozva a különböző pécsi közösségek tagjai voltak. Bár örültünk a jelenlétüknek, kicsit tartottunk is tőlük, hiszen nem értettük, hogy ez mi.
Marika: De volt még valami, ami fontos volt. A mise után szokás volt, hogy ott maradtak és beszélgettek. Nem ért véget a kapcsolatuk az szentmise végeztével, hanem beszélgetés alakult ki köztük, amibe szerettünk volna beletartozni. Szerencsére megszólítottak minket.
Zsolt: Igen, régóta megvolt bennünk a vágy. Bár voltak barátaink – akiket ma már inkább csak ismerősöknek neveznék – akikkel azért nem mindenben voltunk egy platformon, hiszen nagyon különböző világnézetűek voltunk. A közösségbe pedig úgy hívtak minket, hogy jó lenne, ha a focicsapatot erősítenék a gyerekeink.
Marika: Ami szerintem csak indok volt.
Zsolt: Ezt követően meghívtak egy nyári táborba is, hogy jobban megismerhessük a közösséget. Az együtt töltött hét alatt aztán lehetett csiszolódni, súrlódni, ütközni, és látni a sok-sok jót, valamint a különböző nehézségeket, amikkel mások küzdenek.
Szeptembertől pedig már járhattunk a csoportba. Így indult a közösségi életünk. Akkoriban volt bennem egyfajta bizonyítási vágy. Szerettem volna megmutatni, hogy érdemes vagyok a közösségi tagságára, úgyhogy elmeséltem, hogy mivel foglalkozom, miket csináltam, merre jártam. Nagyon érdekes tapasztalat volt számomra, hogy mindez látható módon nem érdekelt senkit. Szerintem ilyen a feltétel nélküli érdeklődés és elfogadás. Nem az volt ugyanis az érdekes – szemben a korábbi társaságunkkal –, hogy mit csináltál, mit értél el, mid van, hanem hogy itt vagy és mit akarsz. Ez nagyon megragadott minket, ahogy a személyes, bensőséges beszélgetések, vagy a csoporttalálkozók témája is. Itt ragadtunk.

Milyen változást hozott ez az életetekben, személyesen, a házasságotokban, vagy a gyermekeiteket illetően?
Zsolt: Legkézzelfoghatóbban a gyerekeken látszott a változás. A nagyobbak könnyen integrálódtak, harmadik gyermekünk pedig már beleszületett a közösségi létbe. Nyilván látták rajtunk a nyitottságot, és ugyanezt átvették. Nagyon hamar mindenkivel – a felnőttekkel is – szót értettek, nem volt semmi távolságtartás.
A házasságunkat illetően is nyilván fontos megtartó erőt jelentett. Természetesen örülünk a szép napoknak, amikor pedig nehezebb, megerősít bennünket, hogy nem csak nekünk van ilyen időszakunk, ráadásul van előttünk példa, ki, hogyan küzdi meg a problémáit, és jut túl a nehézségeken.
Marika: Az is érdekes volt, hogy a közösségi lét nekünk rögtön az első helyre került. Bármilyen sok dolgunk is akad, ha csak egy mód is volt rá, biztos, hogy ott voltunk a közösségben. Ráadásul igyekeztünk pontosan érkezni, úgyhogy viccesen meg is jegyezték, hogy „vigyázni kell velük, mert még újak és jönnek”, vagyis mi nagyon komolyan vesszük a találkozókat.
Zsolt: Aztán emlékszem még arra a mondatra is, hogy „jó, hát ezek még a rózsaszín hetek, de aztán jön majd a neheze”. Nyilván jött is, hiszen nagyon sok a párhuzam a házasság és a közösségi lét között. Itt is megvan a felismerés, a megismerésnek szép időszaka, és megvan az együttlétnek a súrlódásokkal teli időszaka, amikor különböző érdekek, megközelítések ütköznek, és felmerül a kérdés, hogy össze tudjuk-e ezeket hangolni. Az elsődlegességet meghatározni pedig elég nagy felelősség.
Ez egyébként ez is bekerült a „közösség regulájába”, mint az egyik e-betűs szabály, olyanok mellé, mint elköteleződés és az engedelmesség.

A közösségnek van regulája?
Zsolt: Igen, az Alapelvek. Nem ez irányítja a közösséget, de jó, hogy van. Eligazítást ad, amikor szeretnénk újra végiggondolni, hogy kik vagyunk, merre tartunk, és amihez vissza lehet nyúlni, amikor meg kell határozni a következő lépés irányát. Nagyon jó írás. A Gesztenyési Közösség játékszabálya.

Az interjút Nagy Péter készítette, az interjúsorozat a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával jött létre.