Egy-egy program vagy szentmise kapcsán futtában találkozunk, váltunk pár szót egymással. A közösségi alkalmak és programok másik oldala az, ami az emberen belül történik. És talán ez mindig a legizgalmasabb. Hogyan születik meg valami szép az isteni ihlet hatására? Milyen belső erőforrások mozgatják közösségeink tagjait? Milyen vízió vezérli őket szolgálatukban? Milyen lelki gyümölcsöket teremnek a lelki központ programjai? 

Ezekre  a kérdésekre keressük a választ a mostani interjú sorozatban.

Személyesen megszólítva: Dr. Czopf Lászlóné Budavári Ágnes, Hamburger György és a pécsi MANRÉZA KÖR 

Mi a Manréza kör?
Gyuri: A „Mindennapok lelkigyakorlata”, egy, a Szent Ignác-i 30 napos lelkigyakorlat átdolgozott, 9 hónapra elosztott változata mindazok számára, akik nem tudnak elvonulni a világból egy teljes hónapra.
Ági: Lényege, hogy az ember otthon végzi az imádságokat, hetente egyszer pedig találkozik és beszélget a kísérőjével. Ez a kilenc hónap, számomra, egy csoda volt, mert az életem egy nagyon nehéz, szenvedéssel és fájdalommal teli időszakában volt.
Gyuri: A lelkigyakorlatra az ország különböző pontjairól be lehet csatlakozni. Az egyik ilyen résztvevő, Dr. Sebők Ágnes ideggyógyász doktornő ötlete volt, hogy összegyűjti Pécsett azokat, akik részt vettek ezen a lelkigyakorlaton. Így jött létre a Manréza kört. Rendszeresen összejöttünk a Pálosoknál, és különböző lelki olvasmányokból közösen feldolgoztunk egy-egy fejezetet.
Ági: 2014-ben aztán a jezsuiták – az országban először Pécsett – tartottak egy „Kísért imádság hetét”, amin szintén részt vettünk, és ami azóta minden évben egyszer vagy kétszer – többnyire advent körül és tavasszal – megrendezésre kerül,.
A „Kísért imádság hete” vasárnap este a 3 Szent Ignác-i imamód bemutatásával kezdődik. Ezek az imaginatív – vagyis a képzelőerőnket használó – imádság, a ritmikus ima, ami egy meditatív, a szentírási részből előbukkanó igék, szavak ismételgetéséből álló imamód, valamint Szent Ignác legkedvesebb negyedórája, az Examen, ami a szerető figyelem imája. Ez utóbbival visszatekintünk az imádságunkra vagy a napunkra Isten szerető tekintetével. Ezt a három imamódot gyakoroljuk, miután egy team szentírási részekkel mindegyiket bemutatja. Megtanuljuk az elcsendesedést is, ami fontos ahhoz, hogy az imádságban Isten jelenlétébe tudjunk kerülni. Mindez körülbelül másfél óra. Az ezt követő 5 napban a jelentkezők minden nap fél órát imádkoznak egy bizonyos Szentírási résszel, utána pedig egy fél órás találkozásban megosztják tapasztalataikat a kísérőjükkel, aki segít abban, hogy felismerjék, mi Isten vezetése a számukra.
Előnye, hogy nem kell elmenni sehova, viszont meg kell találni a napban azt a helyet és időt – a kétszer fél órát –, amit Istennek tudunk adni. Annak idején nekem már önmagában ez is nagyon sokat segített.

Mit jelent számotokra ez a lelkiség, miért csatlakoztatok hozzá?
Ági: A pálosoknál hallottam a hirdetést. Mivel egyházi iskolába jártam, nekem nagyon fontos volt a személyes kapcsolat Istennel, különösen pedig Jézussal. Viszont miután férjhez mentem és sorra születtek a gyerekek, a feladatok mellett gyakorlatilag nem maradt időm Istenre. Tehát a lehetőség szinte házhoz jött. A legkisebb gyerekünk már óvodás volt, így tudtam találni időt az imára, ráadásul számomra teljesen új lehetőség is volt, mert nem ismertem ezeket a Szent Ignác-i imamódokat.
A legnagyobb bánatom az volt – amit gyónásban is sokszor letettem –, hogy hűtlen vagyok Istenhez, ahhoz képest, amilyen középiskolás koromban voltam. Elveszítettem azt a nagyon közvetlen kapcsolatot, és kevés időt szánok rá. Sokszor megkaptam, hogy „maga nem szerzetes, mit akar?”, de valahogy nem hagyott nyugodni a dolog. A vágy, hogy úgy tudjak hozzá tartozni, mint annak idején, egyszerűen nem múlt ki belőlem, és itt megcsillant a lehetősége, hogy talán mégiscsak lehetséges. A kísérőm sokat segített abban, hogy el merjem hinni azt, amit Isten mond nekem, így alkalmam volt újra megtapasztani Isten közelségét. Amikor aztán vége lett a lelkigyakorlatnak, tovább folytattam ezt az imádságot, és minden meghirdetett következő alkalomra jelentkeztem. Szeretnék annyira Isten közelében lenni, hogy tudjon általam működni. Ez a vágyam, ezért csinálom.
Ezért is volt, hogy amikor a „Kísért imádság hetén” az óriási érdeklődés miatt szükség volt már tapasztalattal rendelkező kísérőkre, többen is úgy döntöttünk, hogy – halált megvető bátorsággal – belevágunk.
Gyuri: A helyzet az, hogy a „Mindennapok lelkigyakorlatára” tévedésből kerültem. Nekem ugyanis Jálics atya szemlélődő imádsága a szívem közepe, nagyon szeretem. Amikor meghallottam a hirdetést, hogy lesz egy jezsuita szemlélődő ima – arra már nem emlékszem, hogy pontosan milyen megfogalmazásban, de – azt hittem, hogy ez a „Mindennapok lelkigyakorlata” tulajdonképen a Jálics atya által képviselt vonal. Amikor pedig kiderült, hogy nem az, elbizonytalanodtam, mégis úgy döntöttem, hogy ha már jelentkeztem, végig csinálom.
A Szent Ignác-i ún. imaginatív ima találkozók során egy evangéliumi szakaszt vagy történetet elolvasunk, és valamelyik szereplővel azonosulva éljük át a Jézussal való találkozást. Ebben a szituációban ki tud alakulni egy beszélgetés Jézussal vagy a résztvevőkkel, amikre reflektálunk, a találkozók végén a megosztásban mindenki elmondja, miként élte meg az adott helyzetet, hogyan érezte magát.

Milyen sűrűn találkoztok?
Gyuri: Változó. Kéthetente hétfőnként, a szentmisét követően van a „Vezetett ima”, ami eredetileg szintén személyes találkozó, bár a Covid óta hibrid rendszerben csináljuk, mert azt tapasztaltuk, hogy szívesen bejelentkeznek online azok is, akik nem tudnak személyesen eljönni. Hogy ez inkább a kényelem, vagy a távolság tartás miatt alakult így, nehéz lenne megmondani, minden esetre az online alkalmakon többen voltak jelen. Ennek persze van olyan következménye, hogy kicsit kettéoszlik a csapat, mert az alkalom végi megosztásnál a személyesen és az online felületen jelen lévők külön válnak, és így osztják meg a tapasztalataikat. Mindegyik csoportnak külön vezetője van, vagyis nem látják egymást és nem is hallják egymás beszámolóját. Azt azért fontos megjegyezni, hogy akik fizikailag is jelen vannak, jobban és személyesebben tudnak megnyílni.
Ági: A „Vezetett ima” alkalmakon felolvasunk egy Szentírási részt, majd egy kis elcsendesedést követően az aktuális vezető mond néhány, a szívéhez közel álló, vagy az aktuális ünnephez kapcsolódó gondolatot. Ezután visszatekintünk, végül pedig tartunk egy rövid megosztást, ami természetesen nem kötelező.
Kicsit furcsa a hibrid mód, mert egy közösség személyesen működik igazán, de elviseljük, mert lehetőséget nyit azok számára, akik – betegség vagy nagyobb távolság miatt – nem tudnak eljönni.
Gyuri: A már említett, ún. „Könyvklub”-os találkozások mellett – amikor fejezetenként átelmélkedünk egy lelkivezetéssel kapcsolatos könyvet – , vannak alkalmak, amikor megosztjuk egymással a kísért imában szerzett gyakorlati tapasztalatokat.

Mi a célja, kifutása ennek a szolgálatnak? Miért vállaljátok?
Gyuri: Nekem nagyon közel áll a szívemhez a csendes, a szemlélődő ima. A feladat pedig mégiscsak az mindannyiunk számára, hogy szeressük az Istent és az embert. Ebben próbálunk növekedni.
Ági: Jó kérdés, miután egyikünk sem szeret szerepelni. Ugyanakkor mindig azt tapasztaltam, hogy amikor valami ilyesmit elvállalok, mindig én kapom a legtöbbet. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogyha csinálom, akkor jól tudjam csinálni, mert hihetetlen bizsergető érzés ennyire az Istenre hagyatkozni. A kísérés során ugyanis nem én vezetem azt, akivel beszélgetek, hanem az Isten. Olyan, mintha lenne egy zseblámpa a kezemben, amivel az Úr rávilágít egy-két pontra: észrevetted, hogy ott van valami, hogy most mi is történik veled, vagy közted és Isten között? És ezt nagyon szeretem. Ezért járok a Manrézába, Dobogókőre, lelkivezető képzésre, hogy az Istennel való elmélyült kapcsolatát segíteni tudjam másoknak.
Mi nem tudunk gyóntatni, de van egyfajta lelki beszélgetés, ami segít felismerni az életemben Isten jelenlétét, mozdulatait. Kevés papunk van, és sokszor már nincs idejük, kapacitásuk a lelkivezetésre, pedig óriási igény van rá. Ezért is örülnék, ha minél többen eljönnének a „Kísért imádság hetek”-re a Pálos Lelki Központban. Másrészt vannak olyan problémák – például egy fiatal, vagy egy házas ember életében –, amit lehet, hogy egy családos vagy világi ember talán jobban meg tud érteni.
Gyuri: Van igény az Istennel való kapcsolatra és olyan eszközökre, amik segítenek abban, hogy mindenki a maga haladási tempójában, onnan elindulva, ahol épen van, előbbre tudjon haladni. A Jóistennel való kapcsolatépítésben pedig sokat segít a kísért ima. Látom, hogy a „Kísért imádság hete” alatt sokan mekkora utat tesznek meg. Honnan hova jutnak el, mi foglalkoztatja őket – amire talán addig nem fordítottak kellő figyelmet –, vagy felsejlik számukra, hogy merre vezeti őket a Jóisten. A kísért imádságok, imaalkalmak pedig egészen biztosan sokat adnak hozzá.

Miért kell ehhez közösség?
Gyuri: A kereszténységet nem egyedül éljük meg, mert nem lehet. És mivel van egy közösségem is, ebből adódik a szolgálat, hogy mások számára is hozzáférhetővé kell tennünk ezt a lehetőséget. Számomra a zenélés, a liturgikus szolgálat és az Antiochia ifjúsági közösség háttér szolgálata mellett még ez adódott.
Ági: Igen, ezt nem lehet egyedül csinálni. Van lelki vezetőnk és van szupervízorunk, akivel megbeszéljük a lelki vezetőként megélt tapasztalatokat. Természetesen nem azt, amit megosztanak velünk, hiszen az titok, de fontos megbeszélni valakivel a meglátásainkat. Azt tanultuk, hogy ha egy lelki vezető azt mondja, hogy ő tudja, hogy mi Isten akarata számodra, akkor onnan nagyon gyorsan menekülj el. Hiszen nem tudhatod, hogy mi van a másik emberben, ezért óriási figyelemmel kell jelen lenni, segíteni feltárni, mi van a mélyben, és mi az, amit Isten felszínre akar hozni.
Munkatársak vagyunk egy olyan szolgálatban, amit nem is tudnánk egyedül csinálni. És ez nem csupán a szervezésre vonatkozik, hanem arra is, ahogy erősítjük egymást, hogy együtt vagyunk jelen, látjuk egymás az izgalmát, és a fejlődést a közös gyakoroltok által. Szóval kell a közösség, mert a karizmáinkat, nem magunkért kapjuk, hanem mások szolgálatára.

Az interjút Nagy Péter készítette, az interjúsorozat a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával jött létre.