3. Pálos missziós mise szentbeszéd

A misszió a legtöbb helyen az értelmet célozza meg és legtöbbször értelmiségiekből áll a helyi közösség, főleg városon. A Jézus erejéből való gyógyulás viszont az egész embert megragadja, és nemcsak az értelmiségieket. Az egyházban jelen kell legyenek a szegények is, a képzetlenek, a testben-lélekben szenvedők. Őket Jézus ereje fogja megragadni, aki képes a halálból is feltámasztani az embert.
Ez kijelöli a missziónk irányát is. Az egyházat különféle szimbólumokkal szoktál ábrázolni. Hajó, ami nagy vizekben halad biztosan előre – épület, templom, amely kövekből épül fel – Test, mely tagokból áll össze. Ma kimelkedik egy újabb szimbólum: az egyház, mint kórház.