“A jezsuita rend számára január 3-a, Jézus Szent Nevének ünnepe a rend saját címünnepe is. A Krisztus-központú jezsuita lelkiségben tehát Jézus neve az evangéliumi történetek szemlélése révén egyfajta közvetlenséggel, bensőségességgel, „benső ismerettel” (Lelkigyakorlatok 104) megismert Üdvözítőt idéz fel. A név a Jézus személyével kapcsolatos korábbi imatapasztalatok egyfajta lepárlódását, sűrűsödését hívja elő.”
“Aki tehát a jezsuita hagyomány felől közelít a Jézus-ima felé, annak számára Jézus neve nem tetszőlegesen kicserélhető mantraként fog ismétlődni az imádságban, hanem Jézus személyének valóságát idézi fel, és rá irányítja a figyelmet, személyének vonzásába állítja az imádkozó embert.”
“A gyöngyhalászok egy követ vesznek a kezükbe, hogy az lehúzza őket a mélybe, az imádkozónak ez Jézus szent neve, ami lassan átmossa lelkünket; értelmünket, érzelmeinket átformálja. Az imának ebben a mélységében már nincs szükség szavakra, beáll a csend ajándéka.”
“A belső ima (más néven szemlélődő ima vagy Jézus-ima) mélyebb síkot érint, mint ahol az érzéseink mozognak – mutatott rá Mirjam nővér. Wilfred Stinissen belga karmelita hasonlatával élt: ragyogó időben egy tóban fürdőzni a napsütésben élvezet, ugyanez rossz időben már nem az – ilyen az, amikor nem olyan mélyen imádkozunk. Ha azonban a búvár […]