Még nincsenek kommentek

„Nem attól lesz jó tanuló egy gyerek, hogy sok feladatlapot tölt ki” – dr. Pécsi Ritával beszélgettünk (1. rész)

„Nem attól lesz jó tanuló egy gyerek, hogy sok feladatlapot tölt ki”

Nevel, tanít, oktat, vezet – Pécsi Rita mindenkinek mást ad ezek közül, valakinek közvetlen módon előadásaival, másoknak közvetetten pedagógiájával. Gyakori nevelési kérdésekről, felvilágosításról és kivételesen személyes forrásról beszélgettünk Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutatóval, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola főiskolai tanárával.

Akár egyházi fenntartású iskoláról beszélünk, akár magánról vagy államiról, egyformán halljuk, hogy nehezebb helyzetben vannak a pedagógusok ma, mint akár egy évtizeddel korábban. Miből ered ez a probléma?
Az évtizedek alatt a gyerekek környezete sokat változott, most rengeteg inger éri őket, ami szinte kiszakítja őket abból a gyerekkorból, melyre szükségük lenne a felnőtté válás útján. Ezt tetézi, hogy a diákokra zúduló virtuális világot nem tudjuk teljesen kontrollálni. Mondhatjuk, hogy az internet nyújtotta lehetőségek segítenek a tanulásban, de ne áltassuk magunkat, hiszen éppen az internettel ártunk legtöbbet utódainknak. A mesterséges képek nézésével leépül a kreativitás, miközben a gyerekeket úgynevezett virtuális zajok sokkolják. Annak érdekében, hogy akár egy kicsit is megkönnyítsük a pedagógusok dolgát, javaslom, hogy pl. kisgyermekkorban tablet helyett adjunk egyszerű építőkockát a kisgyerekek kezébe. De jó példa erre egy becsomagolt játék is, a gyerek előbb fog bíbelődni a dobozzal, a csomagolással, mint magával a játékkal, hiszen örömet okoz számára, hogy a saját fantáziavilága szerint játszhat. Minél egyszerűbb egy játék, annál jobban serkenti a fantáziát. Ugyanez igaz a mesékre is, hiszen a hallott elbeszélés megmozgatja a kicsik képzelőerejét, míg a látott mese elkényelmesíti azt. Ezek az egyszerű, mindennapi dolgok már önmagukban is képesek lecsillapítani a hiperaktív gyermekeket és segítik őket a koncentrálásban. Érdemes megjegyezni azt is, hogy 0-3 éves korig kifejezetten sérülékeny az idegrendszer, ebben a szakaszban a környezet hatására alakulnak ki az első alapok, ilyenkor különösen nagy figyelmet kell fordítanunk a „játék” kérdésre.

Tegyük fel, hogy nincs kéznél semmi, és telefont nem szeretnénk a gyerek kezébe adni. Mit tehetünk?
Mozogjunk, babráljunk valamit a gyerekkel, mert amit a kezünkkel csinálunk, azzal az agyunkat fejlesztjük. A motoros készségek alakítják ki a gondolkodás pályáit. Nem attól lesz jó tanuló egy gyerek, hogy sok feladatlapot tölt ki helyesen, hanem attól, hogy mozog, hintázik, függeszkedik, bukfencezik, matat a földön, magyarán életvidáman, szabadon játszik. Hiába magas valakinek az IQ-ja, ha a fejlődésének nem része a mozgás, akkor nem fog kialakulni a jó gondolkodás. De itt vigyázzunk, hogy mozgásra törekedjünk, ne a teljesítményt előtérbe helyező élsportra, hiszen az megint korlátozza az egészséges, arányos fejlődésben.

Gyerekeink egyre magasabb számban küzdenek tanulási nehézségekkel. Hol hibázunk?
Gyakran hallom a büszke szülőktől, hogy „az én gyerekem már ennyi meg ennyi dologra képes figyelni vagy, hogy mennyi versenyt nyer meg egyszerre…”. De elfelejtjük, hogy egy időben valójában egy valamire tudunk koncentrálni. Az olvasó talán most legyint, mondván minden háziasszony képes egyszerre keverni a rántást és szaggatni a nokedlit, és ez így igaz, viszont az is, hogy ilyenkor nem egyszerre koncentrálunk több dologra, hanem ide-oda ugrál a figyelmünk, ami nagyon fárasztó, és a kutatások szerint messze nem olyan hatékony, mintha csak egy dologra figyelnénk. Elképzelhetetlennek tűnik, tudom, hiszem én is nagycsaládos édesanya, nagymama vagyok, ugyanakkor azt is tudom, hogy nem lehetetlen. Egyszerre egy dolog, ez a recept! Próbáljuk ki, meg fogunk lepődni, hogy mégis ugyanannyi idő alatt végeztünk mindennel. Gondoljunk bele, ha nálunk, felnőtteknél érezhető a különbség, mi lehet a gyerekeknél? Nem csoda, hogy nyolcszázszorosára növekedett a figyelemzavaros fiatalok száma.

Mit tehet - a példa kedvéért – egy, a II. János Pál Iskolaközpontban tanító pedagógus, amikor osztályában többségében vannak a hiperaktív gyerekek?
A tanítók helyében összehívnám a szülőket és megmutatnám nekik a kutatási eredményeket, amikről fentebb beszéltem. Szembesíteném a nevelőket azzal, hogy a technikai eszközök milyen hátrányokat jelentenek a fejlődés szempontjából, és nem aggódnék azért, hogy egyedül leszek ebben a harcban. Mindenhol vannak jóérzésű anyukák és apukák, akik partnerek lesznek, ez adjon reményt ahhoz, hogy szembe szálljunk a sokszor hasznos, de még többször káros eszközökkel szemben. Hallani kétségbeesett tanítóktól, hogy a gyerekek alig tíz évesen makacsul mondják, ismerik a jogaikat, amikor a pedagógus fegyelmezni akar. Erre csak azt tudom felelni, hogy a gyerekeknek elsősorban a fejlődésükhöz van joguk, egy iskolai szabály, ami kimondja, hogy tanórán nem szabad telefonozni, valójában a diák érdekét szolgálja. Sőt, messzebb megyek! Az sem elég, hogy arra kérjük a gyerekeket, kapcsolják ki a telefonjukat az iskolában, mert hiába hozzuk ezt a szigorítást, ha egy szünetben bemegyünk a diákmosdóba, láthatjuk, mennyien telefonoznak. És ebben a helyzetben nem csupán az eszközhasználatról van szó, hanem a tartalmakról is.

Az interjút Vermes Nikolett készítette.

Az Ön véleménye?

This will close in 0 seconds