Még nincsenek kommentek

„Itt vagyok veled, nem maradtál egyedül, segítek neked” – Beszélgetés a gyászfeldolgozásról

Személyesen megszólítva interjúsorozatunk folytatódik – Munkatársunkkal, Bornemisza Ágnes gyásztanácsadóval beszélgettünk

Bornemisza Ágnes mentálhigiénés szakember, fő területe a veszteségfeldolgozás, elsősorban gyászoló embereken segít, hogy utat találjanak fájdalmukban. Mint mondja, mindig bizalommal fogadja az érintetteket, akiknek most gyakorlati tanácsokat is ad. Mindannyiunknak támogatást jelentenek a szavai, ha éppen gyászolunk, vagy közel állunk egy gyászolóhoz.

Mióta vezetsz gyászfeldolgozó beszélgetéseket?
2006 óta foglalkozom gyásztanácsadással. Védőnőként és ápolóként találkoztam először a gyásszal és azzal a folyamattal, ami ezzel jár. De éppen ebből fakad a nyitottságam, az évtizedek alatt sok családot láttam, akik a gyász különböző formáit élték – legyen szó a szülők, közeli hozzátartozók, vagy kisgyermekek, magzatok elvesztéséről. Ahogy a veszteségeket megélő emberekkel beszélgettem, felismertem, hogy nehezen tudnak beszélni fájdalmaikról, legtöbbjük szinte senkivel sem osztozhat bánatán. Ennek több oka is lehet, a két legfőbb a zárkózottság és a gyász tabusítása, vagyis amikor az érintett úgy érzi, hogy nem tudja másokkal megosztania ezt a terhet. Viszont akármennyi embert hallgattam, mindig beigazolódott, hogy milyen sokat segít a feldolgozásban, ha elmondják, mi minden zajlik le bennük. A tanácsadás során sokat segített szakmai tudásom, melyeket a mentálhigiénés és a gyásztanácsadói képzések során sajátíthattam el.

Tegyük fel, hogy a napokban vesztettem el egy közeli hozzátartozómat, és a fájdalmam csillapíthatatlan. Mit tennél, ha segítséget kérnék tőled? Egyáltalán, mit mondhatunk gyászoló rokonainknak, barátainknak?
Mindenekelőtt fejezzük ki az együttérzésünket, majd őszinte szándékkal a szívünkben kérdezzük meg, hogy miben tudunk segíteni. Kérjük meg a gyászolót, hogy meséljen a veszteségéről, a benne lévő és felmerülő érzésekről és kérdésekről. Például: mit indított el a gyász? Milyen érzések merülnek fel? Mi bánt a legjobban? Mi változott meg ennek az esetnek a kapcsán? Ez jó módszer lehet, de nem alkalmazható minden esetben, hiszen beszélhetünk úgynevezett komplikált gyászfolyamatról is, ami alatt azt értjük, hogy az érintettek nem tudnak gyászolni, vagy megrekednek a gyász feldolgozása során. Ennek oka lehet, hogy a hozzátartozók nem tudnak előre felkészülni a halálra, például, ha a szerettük hirtelen halált hal egy balesetben, vagy amikor egy születendő gyermeket veszítenek el. Ezek az esetek mindig sokkal árnyaltabbak, mivel nehezen indul el a gyászmunka. Ezzel ellentétben, a szakirodalom által „normális”-nak nevezett veszteségfeldolgozás sokkal beláthatóbb úton halad, ha a gyászolónak lehetősége volt a személyes búcsúra, ez segítheti a veszteség elfogadását. Azonban mindenkor elmondható, hogy a veszteségfeldolgozás alatt mobilizálódnak az énerők, tehát az emberi lélek akár rejtetten is, de törekszik a felépülésre. Visszatérve a kérdésre, a mi feladatunk ebben az esetben a kísérésben áll, abban, hogy tudatjuk a gyászolóval: itt vagyok veled, nem maradtál egyedül, segítek neked ezen az úton.

Mi az, amit minden esetben tudatni kell a gyászolóval?
A veszteség folyamatát, hiszen megnyugtató lehet, amikor felismerjük, hogy minden, ami bennünk zajlik, az teljesen helyénvaló, sőt, mások is hasonlóan élik meg ezt a nehézséget. Arról nem beszélve, hogy ezáltal azt is megtudhatjuk, milyen szakaszok vannak előttünk, mire számíthatunk az érzelmek, testi megnyilvánulások terén. Ez a felismerés megnyugvást adhat, hiszen a történések helyükre kerülnek, az események beláthatóbbá válnak. A gyászoló számára a kezdeti időszakban elviselhetetlennek tűnhet a fájdalom megélése, a gyász oldódása, de ez az esetek többségében a gyászmunka előrehaladásával elcsendesedik, elsimul.

Maradok a gyászoló szerepében. Mindaz, amit mondasz, megnyugtat, de tudni szeretném, hogy mikor lesz vége, és miken kell még keresztülmennem, mire csillapodik a fájdalom.
A gyászfolyamat átlagoson egy évig tart, még akkor is, ha gyakran úgy érezzük, hogy sosem lesz vége, hiszen ez az egyik legmélyebb fájdalom, amivel a földi élet során találkozunk. A halál elfogadása és a gyász nagyon hasonló folyamatokból áll, melynek az első része a sokk, vagyis, amikor szembesülünk a tényekkel és traumatizálódunk általuk. Ez gyakran egy-két napig tart, és nagyon intenzív fájdalmat, zavarodottságot kelthet. A második a kontrollált szakasz, amikor csillapodnak az érzelmek, hiszen a halálesettel kapcsolatos ügyintézés eltereli a gondolatainkat, ilyen a kórházi ügyintézés vagy a temetés megszervezése. Ez az időszak ugyan csökkenti a fájdalomérzetet, de blokkolja a feldolgozást, a psziché ilyenkor eltávolodik a krízistől, de a temetés után újra felszínre törnek a nehézségek. Ezt követi a tudatosulás szakasza, ami hónapokig tart, leggyakrabban fél évig. Ebben az időszakban a lelki instabilitás jellemző, aminek része, hogy gyakran álmodunk a halottal, esetleg úgy érezzük, hogy itt van a közelünkben, és sokszor sírunk miatta. Majd az átdolgozás következik, mely nagyon fontos szakasz, hiszen itt fordul át a fájdalmas gyász az elengedésbe, és a rossz érzések mellett később megjelennek a szép emlékek is. Végül következik az adaptáció, amikor helyükre kerülnek az érzelmek, amikor megtanulunk a szerettünk hiányával együtt élni, amikor már nem okoz terhet, ha a halott személyes tárgyait látjuk, vagy felidézzük kedves szokásait. Ez több mint fél évig tart, de gyakran elhúzódik. Tehát ebből áll a közel egy éves lelki munka.

Mikor érdemes segítséget kérni?
Bármelyik szakaszban lehet támogatásért fordulni. Mindenkit arra bátorítok, hogy keressen meg a Pálos Lelki Központon keresztül, ha személyesen érintett a kérdésben, vagy ha egy rokonának, ismerősének szeretne segíteni. Fontosnak tartom kiemelni, hogy nem csupán a halálesetkor élhetjük meg a gyászfolyamatot, ugyanezeket tapasztaljuk egy-egy életszakasz végén, vagy egy válás, egzisztenciális változás kapcsán, de említhetem a várandósság során bekövetkező veszteségeket is. Ezekről beszélnünk kell, mert mind tudjuk: amikor megosztjuk terheinket, akkor azok könnyebbé válnak. A tanácsadás mellett – lelki igénytől függően – javasolható még az elmélyült imádság, a rózsafüzér, vagy a szentmise felajánlása, így a Jóisten kezébe adhatjuk, rábízhatjuk fájdalmunkat, szerettünk lelkét. Ne feledkezzünk meg róla a nehézségek idején se, hiszen Ő az, aki sebeinket gyógyítja! (vö.: Iz 53,5)

Az interjút Bornemissza Ágnessel Vermes Nikolett készítette.

Az Ön véleménye?

You cannot copy content of this page