3. hét

Egyiptomban vagy.

Az élet egyre nagyobb kihívást jelent. Az izraeliták számára a munkaterhelés nem csökkent. A fáraó nem hajlandó elengedni őket. Az első öt csapás ellenére úgy tűnik, hogy Mózes és Áron nem tudnak nagyobb szabadságot szerezni az izraeliták számára. Talán már számodra is alábbhagyott a testvéri közösség kivonulásának az izgalma. Az elkövetkező sok-sok hét valósága kezd látszódni. És ami még rosszabb, hasonlóan az izraelitákhoz, még nem telt el elég idő ahhoz, hogy lásd a szabadság bármely előnyét. Mindennek ellenére, kit akarsz szolgálni a héten: Istent vagy a fáraót?

Mutass többet


20. nap – Szolgáld Istent!

Kivonulás könyve 8,16–28

Ekkor azt mondta az Úr Mózesnek: „Kora reggel kelj fel, állj a fáraó elé – kimegy ugyanis a vízhez –, és mondd neki: Ezt üzeni az Úr: Engedd el népemet, hogy áldozzék nekem, mert ha el nem engeded, íme, mindenféle legyet bocsátok rád, szolgáidra, népedre és házaidra, úgyhogy megtelik százféle léggyel az egyiptomiak háza és az egész föld, amelyen laknak. Gósen földjével azonban csodát teszek, ahol az én népem van, hogy ott ne támadjon légy, és megtudd, hogy én, az Úr itt vagyok ezen a földön! Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap következik be ez a jel." Úgy is tett az Úr: tömérdek légy lepte el a fáraó és szolgáinak házát és Egyiptom egész földjét, és ezek a legyek tönkretették az országot. Hívatta erre a fáraó Mózest és Áront, és azt mondta nekik: „Menjetek, áldozzatok Isteneteknek, de itt, ezen a földön!" Mózes azonban azt felelte: „Azt nem lehet, mert az egyiptomiak előtt utálatos az, amit mi áldozunk az Úrnak, a mi Istenünknek. Ha azt, amit az egyiptomiak tisztelnek, levágjuk előttük, megköveznek minket. Hadd menjünk tehát háromnapi útra a pusztába, hogy ott áldozzunk az Úrnak, a mi Istenünknek, ahogy megparancsolta nekünk!" Azt mondta erre a fáraó: „Elengedlek titeket, hogy áldozzatok az Úrnak, a ti Isteneteknek a pusztában. De nagyon messzire ne menjetek, és könyörögjetek értem!" Mózes azt felelte: „Mihelyt kimegyek tőled, imádkozni fogok az Úrhoz, és holnap eltávozik a légy a fáraótól, szolgáitól és népétől. De aztán rá ne szedj megint, hogy nem engeded el a népet, hogy áldozzék az Úrnak!" Amikor tehát Mózes kiment a fáraótól, imádkozott az Úrhoz, és az Úr az ő szava szerint cselekedett. Eltávolította a legyet a fáraóról, a szolgáiról és a népéről, egy sem maradt belőle. Ám a fáraó szíve megkeményedett, és ezúttal sem engedte el a népet.

Elmélkedés

Az egyik kulcsponthoz érkeztünk el az izraeliták exodusának drámájában. Isten azt követeli a fáraótól, hogy „Engedd el népemet, hogy áldozzék nekem". Isten parancsának engedelmeskedve, Mózes háromnapi járásra akarja a pusztába vinni a népét, ahol olyan áldozatokat mutatnak be, amelyek „utálatosak" az egyiptomiak számára. Más szavakkal, olyan állatokat vágnak le és mutatnak be égőáldozatként, amelyeket az egyiptomiak imádnak. Az izraelitákat emlékeztetik arra, amit már tudtak: az egyiptomiak istenei csak teremtmények, nem istenségek, amelyekkel bűnös cselekedeteiket tudnák igazolni.

Mi, modern emberek, túl kifinomultak vagyunk ahhoz, hogy juhok és szarvasmarhák képében megjelenő isteneket imádjunk. Ennek ellenére, arrogáns és szofisztikált módokon még mindig bálványokat imádunk. E bálványok leggyakrabban a pénz, a szex, a hatalom, a sport és a szórakozás köntösében vannak jelen életünkben. A Szentírás figyelmes olvasóiként látnunk kell, hogy Isten milyen szabadságot hoz az izraelitáknak. Elsősorban nem a munkanapjukat beosztó fizikai munkafelügyelőktől való szabadság foglalkoztatja, hanem a lelkük szabadsága. A testi rabszolgaság rettenetes, de nem okoz kárhozatot. De ha szabadon azt választjuk, hogy inkább a bálványokat imádjuk Isten helyett, az már egészen más kérdés. 400 év után Egyiptomban az izraeliták egyiptomi bálványokat imádtak. Ez tette őket a lelkük mélyéig rabszolgává, és elválasztotta őket Isten igaz imádásától.

Még ha a fáraó bele is fárad a csapásokba, és engedélyt is ad az izraelitáknak, hogy a pusztába menjenek, akkor sem akarja, hogy „nagyon messzire" eltávolodjanak. Nem engedi, hogy a munkaerő kicsússzon a kezéből. Rabszolgaságban akarja őket tartani. Gondolj bele, mennyi az az idő, amelyet nem a rabszolgaságod tevékenységeivel töltesz. A Sátán ilyenkor azt súghatja: „Persze, menjél csak, tarts egy kis szünetet a rabszolgaságban, egy hétig, a nagyböjtben vagy akár kilencven napon át is. De ne menj túl messzire." A markában akar tartani, hogy „az Úrnak való áldozatok felajánlása" végén szépen visszatérjünk a rabszolgaságba. Nem lehet elnyerni és örökre megőrizni a szabadságunk egy megszabott időtartamon belül. Ez a kilencven nap egy komoly kezdet, megtisztulási időszak és kiváló emlékeztető. Innentől kezdve életre szóló hűség és Istenre hagyatkozás szükséges ahhoz, hogy szabad ember maradhass.

Ne okozzon számodra ez szomorúságot vagy kétségbeesést. Inkább nagyobb buzgóságot kell kiváltania, hogy egy életen át tartó szabadságra törekedj. Ha elcsüggedsz, vidd csüggedtséged az Úrhoz, és adj számára teret, hogy elmondja az igazságot, és megmutassa, mennyi segítséget és erőt akar adni neked. Ha pedig telve vagy buzgalommal, dicsérd Istent ezért az ajándékért. Lépj kapcsolatba testvéreiddel, különösen a „pároddal", a „horgonyoddal". Lehet, hogy nem mindenki olyan lelkes, mint te. Néhányukat talán még az is megkísérti, hogy abbahagyják az Exodus-t. Oszd meg ma velük örömödet és eltökéltségedet.